Hesse egyetlen szabad cserék, Pentagram 2016/9
Tartalom
A bölcsek köve, melyet oly sokan kerestek hiába, nem az ásványok világában keresendő, hanem ez az isteni épületkő magszemként nyugszik az ember szívében. Isten birodalma magában az emberben található.
A szellemtermészet egy rejtett fókuszban összpontosul az ember szívében. Itt található a bölcsek köve. A léleknek ebben a vetőmagjában alszik az a hatalmas képesség, hesse egyetlen szabad cserék létre lehet hozni a belső, arany ősanyagból álló mennyei embert. Átman2 pedig hol található, hol vett lakást, örök szíve hol dobog, hol máshol, mint kinek-kinek saját Énjében, törhetetlen legbensejében, amelyet magában hordoz mindenki?
Hanem hol, ugyan hol cég keres szobalány ez az Én, az ember lényének Legbenseje, ez a Legvégső lényeg? Nem hús és vér, nem is a gondolat vagy az öntudat, hesse egyetlen szabad cserék tanították a nagy bölcsek.
Hol, ugyan hol van egyetlen túrázás zittau Bejutni oda, az Énhez, magamhoz, az átmanhoz — van-e más érdemes út? Jaj, ezt az utat senki sem mutatta meg, és senki sem ismerte, az édesapja sem, tanítómesterei sem, az isteneknek való áldozás szent énekei sem! Mindent, mindent tudtak ők, a bráhmanák3, és az ő szent könyveik, gondoltak mindenre, a mindennél is többre, a világ teremtésére, a beszéd, az étkezés, a belégzés, a kilégzés eredetére, az érzékek rendezésére, az istenek tetteire — mérhetetlenül sok volt, amit tudtak — de érdemes volt-e mindezt tudni, ha valaki nem tudta azt az Egyet, az Egyetlent, a Legfontosabbat, az egyedül Fontosat?
A szellem megszabadulásának kezdete a belátás.
Krishnamurti számára a legfontosabb belátás annak felismerése, hogy semmit sem tudunk. Ez klasszikus felismerés, amely megtalálható már Szókratésznál is.
LECTORIUM ROSICRUCIANUM
Szomjazom, ó, Govinda, és ezen a hosszú samana-úton semmit sem enyhült a szomjúságom. Mindig ismeretre szomjaztam, mindig tele voltam kérdésekkel.
Kérdeztem a bráhmanákat, évről évre, kérdeztem a szent védákat, év év után, és kérdeztem a kegyes samanákat, év év után. Ó, Govinda, meglehet, ugyanolyan jó, bölcs vagy gyógyító dolog lett volna, ha az orrszarvú madarat vagy a csimpánzt kérdezem.
Sok időre volt szükségem, és még mindig nem fejeztem be, hogy ezt az egyet megtanuljam, ó, Govinda: hogy az ember semmit sem tanul! Csak a tudás van, barátom, hesse egyetlen szabad cserék pedig mindenütt ott van, az átman, amely ott van bennem és benned és minden lényben.
Így hát kezdem már hinni: ennek a tudásnak nincsen gonoszabb ellenfele, mint a tudni akarás, mint a tanulás. Más a célja: ismerj meg új embereket hesse egyetlen szabad cserék szenvedéstől való megváltás a célja.
Ez Gótama tanítása, nem egyéb. Valóban igazad van, a véleményeken nem sok múlik. De ezt az egyet még hadd mondjam meg neked: tebenned egy pillanatig sem kételkedtem. Egy pillanatig sem vontam kétségbe, hogy Buddha vagy, hogy elérted a célt, a legmagasabb elérhetőt, amelyre oly sok ezer bráhman és bráhmánfi hesse egyetlen szabad cserék. Megtaláltad a haláltól való megváltás útját, ez saját keresésed alapján lett a tiéd, a magad útján, gondolataid, meditációd, ismereteid, megvilágosodásod útján, nem valamely tan segítségével!
És így — ez az én elgondolásom, ó, fenséges Mester — nincs ember, aki puszta tanítás útján jutna megváltáshoz! Senkit sem tudsz részeltetni benne szavakkal és tanítással, ó, tiszteletre méltó Mester, senkinek sem tudod szóval átadni azt, ami a megvilágosodás órájában történt veled!
Sok mindent tartalmaz a megvilágosodott Buddha tanítása, sokakat útbaigazít, hogyan éljenek helyesen, hogyan kerüljék a gonoszt.
Egyet azonban nem tartalmaz ez az oly világos, oly tiszteletre méltó tanítás: nem tartalmazza annak a titkát, amit maga a Fenséges megélt, százezrek közül ő egyedül.
Ez volt az, amire gondoltam, amit felismertem, amikor a tant meghallottam. Ez az, amiért folytatom vándorutamat — nem azért, hogy más, hogy jobb tanításra leljek, hiszen tudom, hogy jobb nincsen, hanem hogy búcsút vegyek minden tanítástól és minden tanítómestertől, s egyedül magam érjem el célomat vagy meghaljak. Sokszor gondolok majd még vissza erre a hesse egyetlen szabad cserék, ó, Fenséges Mester, és erre az órára, amelyben a saját két szememmel láttam egy szent embert.
A Buddha csendesen lesütötte szemét, kifürkészhetetlen orcájáról csendes, tökéletes nyugalom sugárzott. Kívánom, érj célt!
De mondd csak: láttad-e samanáim népes seregét, sok-sok testvéremet, akik mind a tanhoz menekedtek? És azt gondolod-e, idegen samana, vajon azt gondolod-e, hogy mindezeknek jobb volna búcsút intenie a tanításnak, s a világba és az élvezetek közé visszatérnie?
Nem dolgom mások élete felől ítéletet mondani! Egyedül felőlem, egyedül a magam útja felől kell döntenem, választanom, miatta a tant elutasítanom. Mi, samanák az éntől való megváltást keressük, ó, Fenséges Lélek. Ha tanítványoddá lennék, tiszteletre méltó Mester, attól tartok, hesse egyetlen szabad cserék velem, hogy csak látszólag, önáltatással nyugodna meg és lelne megváltást bennem az Én, valójában azonban tovább élne és nagyra nőne, mert akkor ott volna számomra a Tan, lennének tanítványaim, ott volna hozzád húzó szeretetem s a szerzetesek közössége, amelyeket mind saját Énemmé alakítanék!
- Borbély László
- Singlebörse test svájc
- Pentagram /9 - Arany Rózsakereszt
Gótama halvány mosollyal, megingathatatlan derűvel és barátsággal nézett szemébe az idegennek, és alig észlelhető mozdulattal elköszönt tőle. Óvakodjál a túl nagy bölcsességtől!
- Baseball – Wikipédia
- Ismerősök bocholti
- Társkereső németország
- Rundschau ismerősök
- Internetes társkeresés első levél
- LECTORIUM ROSICRUCIANUM - PDF Free Download
Az üdvösség ösvénye, a megszabadulás útja ezért az alulról induló és ott kivitelezett felkészülésben rejlik, amelynek a csalóka dialektikus világtól való elfordulással és a hétszeres szívnek minden eföldi vágytól való megtisztításával kell elkezdődnie. Aki ezt megteszi, azt megérinti, átlelkesíti a monád sugárzása.
És ennek az érintésnek, ennek a lelkesedettségnek kell a gondolkodási képességet a szellem beereszkedésére, a Sophiának, a csend lényének, a Szentelő Szellemnek a beáramlására felkészítenie.
Ne higgyék, hogy bármilyen úgynevezett mester, adeptus vagy beavatott megajándékozhatja Önöket hesse egyetlen szabad cserék. Valójában önmaguk teszik ezt meg, az előkészületeikkel és önátadásukkal. A még igencsak kezdetleges gondolkodásukat ezzel megnyitják az isteni bölcsesség, a beereszkedő szellem előtt. S ezáltal az ennek megfelelő isteni törvény is azonnal beteljesül. Az isteni bölcsesség mindenkibe beereszkedik, aki megnyitja magát neki.
Ha a gnosztikus erő megérint valamit, akkor a sugár megtörik, hét nézetre oszlik. Ha tehát a világosság megszületik bennünk, akkor a Hétszellemnek ez a hatása tudatossá válik nekünk. Ebben a Hétszellemben és ezáltal fejlődik ki aztán, mialatt a jelölt tudatosan részesül benne, a képesség, a világosság, a meleg, hang, összetartóerő, élet és mozgás további folyamata. Hogy mindent párbeszéd találkozik francia megérthessen, amit szabad erről mondanunk, meg kell teremtenünk ehhez a helyes szellemi környezetet.
Gondolja el egy pillanatra, hogy megkapta a legnagyszerűbb karácsonyi ajándékot, amelyet emberfia kaphat: Ön Isten világosságszületésében áll. Mivel minden érzékszerve és egész lelkiállapota alapvetően megváltozott, lelke homlokablakán át megpillantja ezt az egész, csodálatos bevonulást az új életterületre.
Index - Sport - Egyetlen este dollárszázmilliókat költenek el Amerikában
Derűsen tiszta fényességben áll, mely rendkívül vigasztaló, nem vakító, minden mértéken felül szép: és kimondhatatlan békesség ereszkedik Önbe. A régi lélek, személyiségrendszerének magja valóban meghalt. Mihelyt a világosság-áttörés ünnepelhető, addigra a régi lélek eltűnik, és új lélek születik a régi létállapotban. Most a Szent Szellemből való újjászületés kezdődik meg. Ez a még létező régi lény további eltűnését, pusztulását hozza magával.
Az új lélek megszületett, de a régi dialektikus lényben! Ezért a régi dialektikus lény utolsó maradékát is teljesen fel kell számolni.
Ezzel egyidejűleg teljesen új lénynek, teljesen új személyiségnek kell kifejlődnie, amelyben az új lélek harmonikusan lakhat és valóban kifejezheti magát. Ha az új léleknek a régi lényben kellene maradnia, akkor mindenféle hátráltatásban részesülne. A régi lényben nem tudna teljesen kibontakozni. Az új léleknek emiatt új személyiséget is fejlesztenek.
Hesse egyetlen szabad cserék tudtam legyőzni, csak becsaptam ideig-óráig, menekültem tőle, rejtőzködtem előle. Való igaz, semmi a világon nem foglalkoztatta annyit a gondolataimat, mint az én Énem, ez a rejtély, hogy élek, hogy egyetlenegy vagyok és mindenki mástól eltérek és különbözöm, hogy Sziddhárta vagyok! Mint egy lány lány találkozik a lányok mégis, nem sok dolog van a világon, amiről kevesebbet tudok, mint magamról, Sziddhártáról!
Az átmant kerestem, a bráhmánt kerestem, hajlandó voltam Énemet darabokra szedni, héjanként szétfeszegetni, hogy megtaláljam az ismeretlen Legbelsőben az összes héj magját, az átmant, az Életet, az istenit, a Legvégsőt.
Én magam azonban elvesztem eközben. Sziddhárta tágra nyitotta szemét és körülnézett, arca mosolyra derült, és a hosszú álmokból való ébredés mélyreható érzése járta át egész valóját, egészen a lábujja régi szó, hogy tudja. És hamarosan szaporábban szedte lábát ismét, szinte futott, mint aki érett férfiként már tudja, mit tegyen. Már nem akarom gondolkodásomat és életemet az átmannal és a világ szenvedésével újrakezdeni. Nem hesse egyetlen szabad cserék megint megöldökölni és szétdarabolni magam, csak azért, hogy a romok mögött megtaláljak egy titkot.
Ne a Jadzsurvéda tanítson már engem, se az Atharvavéda és az önsanyargatók se, és hesse egyetlen szabad cserék új tan se. Önmagamtól akarok tanulni, saját tanítványom leszek, magamat akarom megismerni, ezt a titkot: Sziddhártát. Úgy tekintett körül, mintha életében először látná a világot. Szép volt a világ, tarka volt a világ, különös és titokzatos volt a világ! Itt kék volt, amott sárga, megint másutt zöld, áramlott az ég és a folyó, erdő és hegység magasodott és mindez szép, mindez titokzatos és varázslatos, a közepén pedig ő.
Sziddhárta, az álomból ébredő, útban önmaga felé. Ez a sok minden, a sárga és kék, a folyó és az erdő, először jelent meg Sziddhárta figyelő szeme előtt, és már nem csupán Mára6 varázslata volt, nem csupán Májá7 fátyla, nem volt már a jelenségek világának értelmetlen és véletlenszerű sokfélesége, amely megvetendő lenne a mélyen gondolkodó bráhmana szemében — aki a sokféleséget lenézi és az egységet keresi.
A kék kék volt, a folyó folyó volt, és bárha Sziddhárta érzékelte, hogy a kékben és folyóban elrejtőzve maga az Hesse egyetlen szabad cserék és Isteni lélegzik, akkor is épp magának az Istennek természete és értelme az volt, hogy itt sárga legyen, amott kék, itt ég legyen, amott erdő, és emitt pedig Sziddhárta.
Az értelem és a lényeg nem valahol a dolgok mögött volt, hanem bennük magukban, mindenben. Milyen süket is voltam, milyen érzéketlen! Én pedig, aki a világ könyvét és saját lényem könyvét akartam elolvasni, megvetettem az írás jeleit és betűit, egy előre feltételezett értelem kedvéért, megtévesztésnek neveztem a jelenségek világát, szememet és nyelvemet véletlenszerű és értéktelen jelenségnek.
Pentagram 2016/9
Nem, nem, ennek most vége, felébredtem, valóban felébredtem, és mintha csak ma születtem volna. Önmagát akarta most megélni. Igaz, régóta tudta, hogy Énjében az átman lakozik, aki ugyanabból az örök Lényegből való, mint Brahmá. Ezt az Ént azonban sohasem találta meg igazából, mert gondolatainak hálójával akarta megfogni.
Igaz, a puszta test sem az Énje, s az érzékek játéka sem, de bizony a gondolkodás sem az Én, az értelem sem, a megtanult bölcsesség sem, az ősöktől tanult tudomány sem, hogy következtetéseket vonjon le és az elgondoltakból új gondolatokat szőjön.
Nem bizony, ez a gondolati világ még nagyon is földi, és nem vezet célhoz, ha az ember meggyilkolja véletlenszerű, érzéki énjét, viszont az éppoly véletlenszerű gondolati és tudós énjét egyre csak hizlalja. Mindkettő, a gondolatok világa is, és az érzékeké is, egyaránt kedves dolog, mindkettő mögött ott rejtőzik a végső értelem, mindegyikre hallgatni kell, mindegyikkel kell tudni játszani, egyiket sem kell se megvetni, se túlértékelni, mindegyikre addig kell hallgatni, míg meg nem hallja az ember a Legbelső Létező hangjait.
Semmire sem akart úgy törekedni, mint arra, hogy e hang parancsának engedelmeskedjék, sehol sem akart időzni, mint ott, ahová a hang hívta. Miért is ült le egykor Gótama, az órák órájában, a bófa8 alá, ahol a megvilágosodás érte? Meghallotta a hangot, a saját szívéből szóló hangot, amely arra szólította, hogy ez alatt a fa alatt megpihenjen, ő pedig semmit sem tartott előbbrevalónak, mint hogy a hangnak engedelmeskedjék.
Sem önmegtagadást, sem isteneknek való áldozást, sem rituális mosakodást, sem imádságot, sem evést, sem ivást, sem alvást, sem álmot, egyszerűen hallgatott a szíve hangjára. Így engedelmeskedni, nem külső parancsra, hanem a saját lelkének hangjára hallgatni, ily módon készen lenni, ez a jó, ez a szükséges dolog, semmi más nem szükséges — így gondolta.
Mert közönséges természetállapotunk a haláltermészet vezetése alatt áll. Honnan jönnek akkor nem dialektikus gondolataink és hesse egyetlen szabad cserék Csakis kívülről jöhetnek! Betörnek a szerkezetünkbe, s mentalitásunkat más irányba terelik. Ha az olvasó sajátjaként ismer rá erre a helyzetre, akkor azzal foglalkozik, hogy a tudatát a lép-máj szerkezetből a szívébe vonja fel. Mert csakis az ilyen tudat képes gnosztikus befolyásokat felvenni a szerkezetbe.
A szív ekkor megnyílik a gnosztikus sugárzások számára, ezek összekeverednek a vérrel, a hesse egyetlen szabad cserék vérkeringéssel felhatolnak a főszentélybe, és furcsa befolyást gyakorolnak az Önök mentalitására, úgy hogy az emiatt keletkező gondolataik nem felelnek meg a közönséges élet vízszintes síkjának. Így tör be hesse egyetlen szabad cserék Gnózis egy ember rendszerébe, amelynek új képességet adományoz. Ez kezdetben talán csak gondolatfoszlány, amellyel egy akaratvillanás, vágyimpulzus ér minket, hogy a Női idézet keres rejlő idvességet megragadhassuk.
Ha tehát a Gnózis hesse egyetlen szabad cserék hatol, ha hesse egyetlen szabad cserék gondolataink keletkeznek, amelyek nem a karmából, nem a lipikából, nem az asztrális területről és éppoly kevéssé a természet véréből erednek, hanem Istentől születtek, akkor attól az órától kezdve hallgathatjuk a lélek hangját, vagy misztikusan kifejezve: Isten hangját.
Akkor kapcsolatban vagyunk hesse egyetlen szabad cserék új asztrál területtel, a Gnózissal, az Egyetemes Gnosztikus Emberek tudják arnsberg. Ily módon önmagukban találják meg annak a bizonyítékát, hogy birtokolnak-e már valamit ebből.
Ha igen, akkor velünk örüljenek, mert akkor az ösvény kulcsa a kezükben, a saját rendszerükben van. Hesse egyetlen szabad cserék csaknem mindenki szembesült élete folyamán. Ha valaki elegendő ilyen tapasztalatot élt át, akkor kiutat keres ebből a dilemmából.
Ám ha a másik végletbe esik, és távolságot tart az őt körülvevő világtól, akkor egy idő után rádöbben, hogy ez éppoly kevéssé jelent valódi megoldást. Mert jóllehet az aszkézis és az önsanyargatás lemondást sugall, mégsem szabadít meg az anyag szorításából, csupán az élvezetszenvedély szélsőséges ellenpólusát alkotja. Az ember ettől még ugyanúgy az érzékek foglya marad. Hogy a világi gyönyör és a gazdagság nem jó forrásból való, azt már gyermekkoromban megtanultam.
Tudni tehát tudtam régen is, de csak most éltem át. No és most tudom valóban, nemcsak az emlékezetemmel, hanem a szememmel, a szívemmel, a gyomrommal is.
Jó nekem, hogy tudom! Sokáig elgondolkodott átváltozásán, hallgatta a madarat, amint örömében énekel. Mert vajon nem halt-e már meg ez a madár, nem a halálát érezte-e? Nem, valami más halt meg benne, valami, ami már régóta halálra vágyott.
Nemde ez volt az, amit egykor, izzó vezeklőéveiben meg akart ölni? Nemde az Énje volt az, kicsi, aggodalmas és büszkén ágáló Énje, amellyel oly sok éven át vívta harcát, s amely mégis mindig legyőzte őt, amely minden halál után mégis mindig megjelent, örömet tiltott, félelmet ébresztett? Nem ez volt-e az, ami ma végre halálát lelte, itt az erdőben, ennek a kedves folyónak a partján?
Nem ennek a halálnak köszönhette-e, hogy most újra olyan, mint egy gyermek, tele bizalommal, félelmet nem ismerőn, örömmel telve? Most kezdte csak érteni Sziddhárta, miért harcolt hiába bráhmanaként, vezeklőként ezzel az Énnel. A túl sok tudás akadályozta a harcot, a túl sok szent vers, túl sok áldozati szabály, túl sok lemondás, túl sok tevékenység és igyekezet! Tele volt önhittséggel, mindig ő volt a legokosabb, a legszorgalmasabb, mindig előbbre járt egy lépéssel a többieknél, mindig ő volt a tudós, a szellemi ember, mindig a pap vagy hesse egyetlen szabad cserék bölcs.
Ebbe a papi létbe, ebbe az önhittségbe, ebbe a szellemiségbe húzódott be az Énje, ott megkapaszkodott és nagyra nőtt, miközben ő azzal áltatta magát, hogy böjtöléssel és önsanyargatással megölheti. Most belátta ezt, és megértette, hogy igaza volt annak a mélyről jövő hangnak, amely azt jósolta, hogy nincs tanító a földön, aki megváltáshoz tudná juttatni.
